Újdonságok
Doras - Választható egyedi mintázatú termoszok
Doras - Inox termoszok (palack)
Doras - Utazópoharak, termoszbögrék
DORAS – Ételhordó inox dobozok, étel termoszok
Doras - Üvegkulacsok neoprén huzattal
Doras - Kiegészítők
BIODORAS - SZETTEK (TERMOSZ, KULACS, UZSONNÁS DOBOZ)
Biodora - Bioműanyag termékek
Biodora - Fából készült konyhai kiegészítők

Blog


  
 

Július 1-től – környezetünk megóvása érdekében - betiltották az eldobható műanyag eszközök gyártását és forgalmazását. A teljesség igénye nélkül ezek közül pár darab: műanyag ételtároló dobozok és tányérok, eldobható evőeszközök és italkeverő pálcikák, szívószálak, 15 mikron feletti falvastagsággal rendelkező nejlonzacskók, fültisztítópálcikák, valamint a lufik műanyag pálcái.
A műanyag poharak 2023. január 1-től lesznek betiltva, egyelőre ezeknek csak a habosított – expandált polisztirolból készült - változata került tiltólistára.
Nem kell azonban kétségbe esni, hogy ezek után mivel fogjuk helyettesíteni ezeket az eszközöket, hiszen ma már mindegyikre létezik környezetbarát alternatíva.
Mi most az általunk is forgalmazott eszközökről ejtenénk pár mondatot.

Ételtároló dobozok és tányérok

A COVID járvány időszaka alatt sajnos a műanyag ételtároló dobozok mennyisége és ezeknek a forgalmazása nagymértékben megnőtt. Ennek oka, hogy az éttermek zárva tartottak, így csak a házhozszállítási szolgáltatásuk üzemelt. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében pedig kénytelenek voltak az ételt felszolgáló helyek eldobható dobozokban kivinni a megrendelt ételeket. Ennek eredménye az lett, hogy az eddigi műanyagmentes kampányok által lecsökkent műanyagok mennyisége újra növekedni kezdett, és ismét tonna számra kerültek a hulladéklerakókba, óceánokba az ártalmas vegyi anyagok.


Már a pandémia előtt számos étterem felismerte, hogy változtatni kell, így áttértek a mosható, többször felhasználható termékekre. Ezek a típusok egyfajta göngyölegként viselkednek, melyekre, ha már nincs szükségünk – miután elfogyasztottuk ételeinket – visszavihetjük az éttermekbe. Ezekért cserébe pedig kapunk egy másik, tisztított verziót. Természetesen ehhez a módszerhez nagyfokú bizalom szükséges mind az eladóknak, mind a vevőknek a másik féllel szemben. Vannak helyek, ahol egy egyedi kódot tartalmazó kártyát adnak az ügyfeleknek, amelyet felmutatva bizonyítani tudják, hogy az ételtárolókat onnan kapták.

 

Nagyobb cégek saját dolgozóiknak külön ételtárolót biztosítanak. A legnépszerűbb darabok a bioműanyag, üveg, valamint rozsdamentes acélból készült verziók. Ezek a típusok kaphatók bioműanyag, üveg, valamint inox tetővel egyaránt.

 

A rozsdamentes acél ételtárolók hőmegtartásra is képesek, így akár később is elfogyaszthatjuk megrendelt ételeinket, hiszen azok több óra elteltével is közel ugyanolyan hőmérsékletűek maradnak. Ezek hermetikusan záródnak, így akár leveseket, főzelékeket is gond nélkül tárolhatunk bennük. Léteznek 1, illetve 2 szintes típusok, így ha szeretnénk, egyszerre akár egy elő- és egy főételt is magunkkal vihetünk.


Az üveg ételtárolók egyik közkedvelt jellemzője, hogy jól látható a bennük tárolt étel. Mivel erős üvegből készültek, a -20°C és +250°C közötti hőmérsékletet is elviselik, így a nagyon hideg és extrán forró ételeket is bátran beletehetjük, garantáltan bírni fogják a strapát.

 

A bioműanyag dobozok legnagyobb előnye pedig a pehelykönnyű súly. Sokszor, ha hosszú útra készülünk, esetleg sok holmit viszünk magunkkal, fontos szempont, hogy minél könnyebbek legyenek a magunkkal vitt eszközök. A sok súly ugyanis összeadódik, így minél nehezebb egy termék, annál nehezebb lesz a pakkunk. A bioműanyag ételtárolók rendelkeznek a műanyag előnyével, miszerint könnyűek; viszont az eldobható műanyagok ártalmas tulajdonságát elhagyták. Nem tartalmaznak semmiféle egészségre és környezetre ártalmas anyagot, BPA-mentesek és 98%-ban megújuló nyersanyagokból készülnek. Ez által nem szennyezik se szervezetünket, sem Földünket.

Kisgyermekeknek pedig jó választás lehet egy bioműanyag tányérszett, melyből a kis lurkók is vidáman falatozgathatnak, és nem kell félni attól, hogy ha leejtik őket, akkor azok összetörnek.

Evőeszközök
Az egyik legnehezebb dolgunk az evőeszközök tekintetében van, ugyanis senki nem eszik szívesen a másik után ugyanazon kanállal vagy villával. Bár el lehet mosni őket, ha nem állunk ott az éttermi dolgozók mellett, nem tudhatjuk biztosan, milyen mértékben és milyen alaposan tisztítják meg őket. Így tehát nehéz olyan alternatívát találni, amelyek tömegesen állhatnak rendelkezésre az ételt felszolgáló egységekben. Érdemes így hát egy saját evőeszköz készletet magunknál tartani, melyről biztosan tudjuk, hogy otthonunkban alaposan elmostuk, illetve csak mi étkezünk vele, így nem érintkezik másokkal.

 

A gyermekeket különösképp óvni kell őket a kórokozóktól, így számukra a kifejezetten nekik alkotott evőeszközök lehetnek a megoldás. A bioműanyag kiskanalak többféle színben kaphatók, így akár még élvezetesebb is lehet nekik az étkezés, mintha az éttermekben eddig kapott, egyszerű, snassz, fehér színű kanalakkal ennének.

 

Bár szigorú értelemben nem tartoznak az evőeszközök közé, mégis fontosnak tartjuk, hogy megemlítsük konyhai eszközeinket, melyek szintén környezetbarát alapanyagokból készülnek, hiszen nem csak az étkezésnél, hanem az ételek elkészítésénél is fontos, hogy olyan eszközöket használjunk, melyekkel nem ártunk se környezetünknek, se magunknak. Fakanalak, fából készült gyümölcsfacsaró, húsklopfoló, bioműanyag zöldséghámozók, kések, mézkanál, merőkanalak és még számos termék, amellyel nekünk is lehet egy saját, öko konyhánk.
 

Szívószálak
Egy szívószál csupán csak pár percig van használatban, hiszen ennyi idő alatt isszuk meg vele italainkat, ez után pedig azonnal a szemétbe kerül. Becslések szerint egy átlagember 1,6 szívószálat használ el egy nap alatt. Ha csak 25 ezer ember hagyná el a szívószálak használatát, már 14,5 millió műanyag csövecskével kevesebb kerülne évente a szemétlerakókba, tengereinkbe, óceánjainkba.

 

Habár a műanyag szívószálak a plasztikhulladéknak csupán 4%-át teszik ki, ez mégis óriási mennyiségnek számít akkor, ha belegondolunk, hogy ezek az eszközök csak és kizárólag kényelmi funkciót töltenek be. (Természetesen vannak olyanok, akik egészségügyi okokból képtelenek szívószál nélkül fogyasztani italaikat, de most az átlagról beszélünk.) Szívószál nélkül is tudunk inni, hiszen általában otthonunkban is így iszunk; és a szívószálak megjelenése előtt is tudtunk problémamentesen kortyolgatni. Ha pedig mégis vágyunk az efajta kényelemre, akkor miért nem váltunk környezetbarát alternatívára? Számos, műanyagmentes verzió kapható már, amelyek vagy gyorsan lebomlanak vagy olyan anyagból készülnek, melyek akár több ezerszer is felhasználhatók, ráadásul nem szennyezik a környezetet.

 

Portfóliónkban a bioműanyag és rozsdamentes acél szívószálak találhatók meg, melyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Az inox verziók főképp azért kelendőek, mivel igen strapabírók és könnyű őket tisztítani, hiszen nem hajlanak meg sem a forró víztől, sem a fizikai behatásoktól.
Mind a bioműanyag, mind az inox verziókhoz kapható egy-egy mosókefe, mely segítségével könnyedén tisztíthatjuk őket, így nem lehet kifogás az ellen, hogy az eldobható szívószálak helyett ilyen, környezetbarát termékeket szerezzünk be.

Poharak
A műanyag poharak teljes betiltását a vendéglátóipar és a fesztiválszervezők ellenzik leginkább. Utóbbiak ugyanis úgy vélik, sört aligha fognak majd papírpohárba mérni, így attól tartanak, csökken majd a folyékony kenyér eladási mennyisége.
Ez egy megoldandó probléma tehát, amire mindenkinek muszáj lesz találnia egy megfizethető és optimális megoldást. Nekünk „egyszerű” fogyasztóknak viszont könnyebb dolgunk van etéren, hiszen már számos alternatíva található a műanyag poharakkal szemben. Léteznek már különféle, biológiai úton lebomló, környezetbarát anyagokból készült termékek; valamint olyanok, amik tartósak, ez által többször felhasználhatók, így nem kerülnek egy használat után a szemétbe.

 

A bioműanyag, rozsdamentes acél, valamint az üvegpoharak is utóbbi kategóriába tartoznak. Ezek a termékek ugyan alapvetően jóval drágábbak, mint eldobható társaik, viszont hosszú távon áruk megtérül, hiszen akár hosszú éveken keresztül szolgálhatják kényelmünket.
Ha előre tudjuk, hogy be szeretnénk térni egy bárba vagy kávézóba, akkor már otthon bekészítjük táskánkba ezeket a poharakat, amelyekbe később beletölthetjük a különféle italokat. Ma már a legtöbb italt felszolgáló hely nyitott arra, hogy saját poharunkba öntsék a szomjoltókat.

 

Kínálatunkban a bioműanyagtól, az üvegen át, a rozsdamentes acélig megtalálhatók különféle poharak. Utóbbi 2 különlegessége, hogy utazópohárként is funkcionálnak, hiszen jól záródó tetővel rendelkeznek, így nem lögybölődik ki belőlük a folyadék.

 

Üvegpoharaink szilikon tetőt, valamint szilikon borítást kaptak, mely megakadályozza, hogy kicsússzon kezünkből, illetve megóvja bőrünket a nagyon hideg, valamint forró italok okozta kellemetlenségektől.

Rozsdamentes acél bögrénk termoszként szuperál, mely képes megtartani a beletöltött folyadék hőmérsékletét. Így akár egy forró kávét órák múlva is melegen fogyaszthatunk el belőle.

Bár nem klasszikus pohárként működnek, mégis megemlítenénk mini, neoprén huzatos üvegkulacsainkat, melyekben szintén 1 adagnyi finomságot vihetünk magunkkal az útra, és termoszbögrénkhez hasonlóan hőmegtartó képességgel rendelkeznek neoprén kabátkájuknak köszönhetően.


Érdemes tehát mindig előre tervezni és ha enni vagy inni készülünk betérni valahová, mindig vigyük magunkkal saját, előre beszerzett, környezetbarát kiegészítőinket!

Műanyagok alternatívái

Sokan vannak úgy, hogy nem szívesen cipelnek magukkal a munkahelyükre, iskolába, esetleg egy túrára több dl kávét, hiszen sokszor nincs szükség többre, csupán 1 pohár frissítő, energetizáló szomjoltóra.
A termoszok, kulacsok aranykorát éljük, egyre szélesebb körben terjed eme környezettudatos, többször felhasználható kiegészítők köre.

Biztosan Te is ismersz olyan személyt, vagy esetleg pont Te vagy az, aki rendelkezik egy ilyennel, hiszen egy igen praktikus és trendi termékről beszélhetünk esetében.
Azonban nem mindenki hallott még az 1 adag tárolására alkalmas, ún. utazópoharakról, illetve termoszbögrékről. Ezek az apró, 1 kézben is elférő kis eszközök kiválóan alkalmasak arra az esetre, ha csak éppen egy pár kortynyi vitalizáló italt szeretnénk magunkkal vinni.

 

Adj lendületet napjaidnak egy adag kávéval!
Ha szereted kávéval indítani a napodat, esetleg szükséged van a nap folyamán egy kis energialöketre, egy utazópohár tökéletes társad lehet ebben. A kávé pontosan az az ital, amelyből kevés is elég, sőt, az egészségünk megőrzése érdekében nem is célszerű sokat fogyasztani belőle (persze vannak már az egészségre nagy mennyiségben is ártalmatlan fajták, de mi most maradunk a régóta ismert és közkedvelt feketénél).
Ha kávét szeretnénk inni, 2 megoldás jöhet szóba: az egyik, hogy a közelben lévő kávéautomatából, esetleg egy helyi presszóból vásárlunk magunknak. Ez azonban sokszor elég költséges tud lenni, valamint olykor igen körülményes lehet találni a közelben egy kávézót, pláne ha nehezen tudunk elszabadulni munkahelyünkről. A másik megoldás pedig az, ha otthonunkban lefőzünk előre ebből a finom nedűből és elvisszük magunkkal, ahol éppen szükségünk lesz rá.
Erre találták ki a már említett és címünkben is szereplő utazópoharakat, termoszbögréket.

 

Utazópoharak
Nagyon jól zárnak, kis helyen is elférnek, nem kell félnünk attól, hogy kilögybölődne az úton a bennük tárolt ital. Maguk az utazópoharak poharak boroszilikát üvegből készülnek, amelyről köztudott, hogy jól bírják az érintkezést a forró folyadékokkal, éppen emiatt alkalmasak a 0 és 80°C közötti hőmérsékletű italok tárolására. A poharak szilikon borítást kaptak, amely megakadályozza, hogy kezünkből kicsússzanak, ezen kívül megóvja bőrünket a nagyon hideg vagy forró italoktól.
Szintén szilikon tetejükön 2 kis nyílás található, melyek közül az egyik az ivást szolgálja, míg másik a megfelelő levegőztetésért felelős, így kényelmesen kortyolgathatunk belőle. Mosogatógépben tisztíthatók, így hosszú ideig megőrzik újszerű állapotukat. Több színben is kaphatók, így mindenki megtalálja a számára legideálisabb darabot, így egy trendi és egyedi pohárkából iszogathatjuk bárhol és bármikor kedvelt és szeretett italainkat.

Termoszbögrék
A termoszbögréket kifejezetten a forró italokhoz, kávékhoz, teákhoz fejlesztették ki. Ezek pontosan úgy funkcionálnak, ahogyan a hagyományos termosz palackok. Duplafalú kivitelezésüknek és a köztük lévő vákuumnak köszönhetően hosszú órákon át megőrzik a beletöltött folyadékok hőmérsékletét. Ez a „funkció” igen praktikus tud lenni abban az esetben, amikor valaki nem azonnal, az ébredés után szeretné elfogyasztani a mindennapi kávéját, hanem esetleg amikor már úgy érzi, kicsit lankad a figyelme. Ilyenkor csak fogja és belekortyol a fekete „energiaitalba”. Egy termoszbögrével nem kell attól tartani, hogy kihűlt, hideg kávét kell fogyasztanunk; nem kell berakni a mikróba sem, hogy újra felmelegítsük. Biztosak lehetünk benne, hogy a délelőtti kávézós szertartásunkhoz tökéletesen hozzá fog járulni, addig biztosan őrzi számunkra a meleget. Maguk a bögrék élelmiszer tárolására alkalmas 18/8-as minőségű rozsdamentes acélból, míg zárótetejük bioműanyagból készülnek, amelyek így nem csak egészségünkre, de a környezetünkre sincsenek káros hatással, hiszen előállításuknál nem használnak vegyszereket, kemikáliákat, valamint lebomlásukkor sem szennyezik Földünket.

Járulj hozzá Te is az egyszer használatos, eldobható műanyag kávés poharak gyártásának és felhasználásának megszüntetéséhez, mérsékléséhez ezekkel a többször felhasználható kis csodákkal! Ha még nincs utazópoharad/termoszbögréd, szerezz be minél előbb egyet, hogy mostantól saját italkiegészítődből kortyolgathasd kedvenc szomjoltóidat!


Ha saját termoszról vagy kulacsról beszélünk, akkor is fontos tényező az egyediség és a stílus. Hiszen - jó esetben - egy mindennap használt termékről van szó. Az emberek szeretik minél több tárggyal kifejezni egyéniségüket, szeretik, ha stílusában minden passzol mindenhez. Éppen ezért egy palack esetében is alaposan körbe néz az ember a piacon, mielőtt vásárlásra adná fejét.

Amit elsősorban figyelembe veszünk, az általában a funkció és az űrtartalom. Hiszen nem mindegy, milyen célra, hol és mennyi időn keresztül lesz használatban.

Funkció
Ha hosszú útra készülünk, ahol fontos, hogy órákig élvezhessük a hideg vagy éppen meleg italok kellemes hőmérsékletét, akkor erre egy termosz lesz a legjobb megoldás. Amennyiben legfontosabb szempont a kellő mennyiségű hidratálás, akkor egy kulacs lehet a jó választás. Ha pedig csak egy frissítő-energetizáló kávéra vágyunk a fárasztó nap során, akkor egy kávés-teás neoprén huzatos üvegkulacs lehet az optimális.

Űrtartalom
Attól függően, hogy milyen hosszú útra, milyen tevékenységre készülünk, választhatunk az egészen kicsi kapacitással rendelkező daraboktól kezdve, a nagyobb űrtartalmú termékekig bezárólag sok verzió közül.
Vannak olyanok, amelyek egész napra biztosítják számunkra a megfelelő folyadékbevitelt, míg vannak olyanok, amik éppen csak egy adagnyi finomságot képesek tárolni.

Stílus

El is érkeztünk a címben található tényezőhöz, ami nem más, mint a stílus. Ha már megvan, mire és hol szeretnénk használni egy palackot, utána elkezdjük figyelembe venni a megjelenést is. Hiszen egy termosz vagy kulacs is öltöztet, így tehát nem mindegy, milyenre esik választásunk. Megannyi színben és mintázatban elérhetők ezek a termékek.
Webshopunkban kaphatók azonban az általánostól eltérő mintázatú, ún. egyedi emblémával ellátott termoszok.

Miben különlegesek és egyediek?

Hát abban, hogy minden személyiségű, minden típusú vásárló megtalálhatja köztük a hozzá leginkább passzolót.
Számos kategória áll rendelkezésre, melyekbe típusonként külön vannak szedve az egyes darabok.
A sportkedvelők, az állatok szerelmesei, az asztrológia iránt érdeklődők, a motivációra vágyók, az igazán nőies csajok és a kisgyermekek is egyaránt megtalálhatják azt, amiből jó szívvel kortyolgathatják a finomságokat.
De számos egyéb igényhez és személyiséghez illő mintázat is fellelhető. Akár szezonálisan is cserélhetők a termoszok vagy akár ajándékba is szánhatjuk őket egy-egy ünnep alkalmával.

Egy egyedi mintával ellátott termosszal garantáltan kitűnhetünk a tömegből, ráadásul nem kell attól sem tartanunk, hogy összekevernénk valakiével palackunkat, hiszen ilyen valószínűleg nem sok embernek lesz tulajdonában.

Miért választanánk egyszerű, snassz, egyszínű termoszt, ha felruházhatjuk különleges mintákkal is?
Termoszaink 7 különböző színben kaphatók, ezek pedig tömérdek díszítéssel érhetők el.
Mintáink a felmerülő igények alapján bővülhetnek a jövőben, így garantáltan nem lesz olyan személy, aki ne találna magának megfelelőt.

Legyünk mindannyian tudatos vásárlók, óvjuk környezetünket, számoljuk fel a PET palackokat! Terjesszük el az országban a mintás termoszokat! Legyen mindenkinek egyedi palackja!

Mintás termoszok

Napjainkban – a járvány idején pedig még inkább – megszaporodott az egyszer használatos, eldobható műanyag ételtároló dobozok gyártása és felhasználása.
Ezeket főképp az ételt árusító vendéglátóhelyek, üzletek, valamint az éttermek használják előszeretettel.
Mivel ezek előállítása és beszerzése is igen olcsó - így sokan nem törődve környezetünk egészségével -, ezekben a dobozokban adják át az élelmiszereket a fogyasztóknak.
Ez azonban beláthatatlan következményekkel járhat, hiszen ezek a tárolók – az étkezést követően – azonnal a szemétben landolnak.
De ha nem is azonnal, akkor is többnyire csupán 1-2 használat után, hiszen ezek a műanyagok könnyen deformálódnak akár a hő, akár bármilyen külső behatás következtében.

 

Azt pedig már mindannyian tudjuk, hogy a műanyagok lebomlási ideje több száz év is lehet, így ezek a természetbe kerülve rendkívüli módon szennyezik bolygónkat, nem beszélve arról, hogy óriási helyigénye van az egyre felhalmozódó műanyag hulladéknak.
Szerencsére a világ vezetői felismerték ennek veszélyeit, így pár éven belül betiltanak minden ilyen eszközt, így tehát mindenkinek át kell állnia egy környezetbarát alternatívára.

 

Ma már egyre nagyobb teret hódítanak a különféle öko ételtárolók, melyekkel akár már most is hozzájárulhatunk a környezetszennyezés mérsékléséhez.
Ahogy címünkben is szerepel, mi most a bioműanyag, valamint a rozsdamentes acél ételtárolókról szeretnénk ejteni pár szót.
Hogy mik az előnyeik, valamint melyik miért és kinek lehet praktikus, azt a következő 2 kis bejegyzésben taglaljuk…


Bioműanyag ételtárolók
Bár a „bioműanyag” szóban szerepel ugyan a műanyag kifejezés, azonban mégsem kell megijednünk ettől, hiszen előtte bio szócska felvértezi őt a káros jellemzők ellen. A bioműanyagok esetében lényegében arról van szó, hogy az ezekből készült termékek 98%-ban megújuló nyersanyagokból állnak, mentesek mindenféle káros anyagtól, GMO- valamint BPA-mentesek, így tehát sem a környezetre, sem az emberi szervezetre nincsenek semmiféle ártalmas hatással.
A webshopunkban is kapható bioműanyag ételtároló dobozok vastagabb fallal rendelkeznek, mint eldobható műanyag társaik, így akár hosszú hónapokon, éveken át jó szolgálatot tehetnek használói számára. Alkalmasak akár hűtőben, fagyasztóban való tárolásra is, így igen sokrétű felhasználási módot tesznek lehetővé.

 

Egyik legnagyobb előnyük - amely miatt egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert - az a különféle mintázattal felruházott külsejükben mutatkozik meg.
Miért elégednénk meg az egyszerű, snassz, fehér színű dobozokkal, ha beszerezhetünk akár színes, akár egyedi mintázatokkal ellátott darabokat is? Ezekkel a termékekkel kifejezhetjük egyéniségünket, örömet okozhatunk vele gyermekeinknek, valamint nem kell attól tartanunk, hogy valaki máséval összekevernénk őket. Mintázatban/színben hozzá passzoló kulacsokkal/termoszokkal kiegészítve pedig teljes lehet az összkép, hiszen így mind az étel-, mind az italtárolást környezetbarát módon tehetjük lehetővé. Ahogy az étkezőasztalnál is szeretjük, ha egy étkészlet darabjaiból/darabjaival fogyaszthatjuk el ételeinket/italainkat, úgy egy iskolában, munkahelyen, vagy utazás során is jó érzéssel tölt el bennünket, ha egymáshoz passzoló termékekből csemegézhetünk/kortyolgathatunk.

 

Plusz funkciójuk, hogy visszazáró fülecskékkel rendelkeznek, így biztonságosan a dobozban tartják az ételeket, nem kell külön legumizni őket vagy attól tartani, hogy a tetejük leesik, a bennük tárolt ételek pedig szétszóródnak a táskánkban.

Rozsdamentes fém ételtárolók

A rozsdamentes fém ételtárolók igen praktikus kiegészítői lehetnek mindennapjainknak.
Élelmiszer tárolására alkalmas 18/8-as minőségű rozsdamentes acélból készülnek, mely nem ártalmas az egészségre. Ezen kívül – bioműanyag társaihoz hasonlóan – szintén BPA-mentesek és nem tartalmaznak káros lágyszíószereket, szerves vegyületeket.
Mivel masszív és strapabíró darabok, így hosszú éveken/évtizedeken át hű társaink lehetnek, pont emiatt nevezhetők környezetbarátnak, hiszen se a környezetre, - és ahogy fentebb írtuk – se az emberi szervezetre nézve nincsenek ártalmas hatással.
A fém, mint alapanyag hosszabb ideig képes őrizni a hőt, mint a műanyag vagy az üveg.
Legnagyobb előnyük és népszerűségük is pont ebben rejlik, hiszen sokan szeretnének magukkal házi kosztot vinni, ha dolgozni, tanulni vagy éppen túrázni készülnek.
0 és +100°C közötti hőmérsékletű étel tárolására is alkalmasak, anélkül, hogy a dobozok felülete károsodna.
Könnyű súllyal rendelkeznek, valamint csatos zárófülecskékkel biztosítják az ételek biztonságos tárolását.
1 vagy 2 szintes verzióban is kaphatók, mellyel akár 2 fogást is bárhová magunkkal vihetünk.

 

Ennek a fajtának egy speciális változata az átlátszó, bioműanyag tetővel rendelkező típus.
Ez rendelkezik a fém ételtárolók pozitív jellemzőivel, de emellett plusz előnnyel lett felruházva, hiszen az átlátszó tetőn keresztül láthatóvá válik, mit rejtenek ezek a praktikus kiegészítők.

 

Léteznek speciálisan, a hőmegtartásra megalkotott, rozsdamentes fém ételhordó termoszok is. Ezek - kettős faluknak és a köztük lévő vákuumnak köszönhetően - képesek arra, hogy egy 8°C fokos étel hőmérsékletét olyannyira megőrizzék, hogy az 10 óra alatt csupán csak 14 °C-ra melegszik fel; míg egy 75°C-os forró étel ugyanennyi idő alatt csak 50°C-ig hűl le. A nálunk kapható termékek kiválóan alkalmasak akár folyékony ételek, így pl. levesek tárolására is, hiszen záró fedelük belseje szilikon tömítőgyűrűvel rendelkezik, amely szivárgásmentességet biztosít számukra.

Ezekkel a fém ételtárolókkal tehát nem kell lemondanunk otthonunktól távol sem a már jól megszokott, kedvelt ízekről. Legyünk bárhol, segítségükkel bármikor kiélvezhetjük a házi koszt minden falatját és cseppjét.

Környezetbarát ételtárolók

Ahogyan az címünkben is szerepel, szettben minden jobb.

 

De mit is értünk szett alatt ez esetben és miért számít jobbnak? Fejtsük ki ezt soron következő blogbejegyzésünkben…

 

Környezettudatos egyéniségkifejezés
Mivel nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatosság népszerűsítésére, így fontosnak tartjuk, hogy minél inkább megkedveltessük vásárlóinkkal a környezetbarát kiegészítőket. Gondolunk itt pl. a közkedvelt termoszokra, kulacsokra, valamint az ételtároló dobozokra. Ha egy bizonyos típusú vagy mintázatú terméket megkedvel egy adott illető, azt szívesen szerzi be a hozzá hasonló tulajdonságokkal vagy külsővel rendelkező termékből is, hiszen az már bevált számára.
Az emberek többsége szereti saját tárgyaival, kiegészítőivel kifejezni személyiségét és egyéniségét, így többnyire olyan darabokra esik választásuk, melyek igazán közel állnak szívükhöz.

 

A gyerekek odáig vannak értük
Ha pl. egy óvodás vagy iskoláskorú gyermek közösségbe kerül, általában szeretne kitűnni a tömegből, szeretne valami különlegeset felmutatni. Egy egészséges versengés minden emberben jelen van, ezt pozitívumként is fel lehet fogni, hiszen ezzel fejlődik a gyermekek személyisége, ráadásul akár példát is mutathatnak ovis-/diáktársaiknak.

 

Ha egy mókás, aranyos és egyedi mintázatú neoprén huzatos kulacsot vagy termoszt húznak ki táskájukból a gyerekek, arra biztosan felfigyelnek a környezetében lévők, hiszen az apróságok (de ugyanúgy a felnőttek is) meglehetősen kíváncsiak. Abban az esetben, ha ezeket az italtároló kellékeket párosítjuk egy hozzájuk tökéletesen passzoló bioműanyag ételtároló dobozkával, akkor a hatás garantáltan nem fog elmaradni. Biztosan minden gyermek érdeklődve fogja kérdezgetni, mit rejtenek ezek a különleges tárgyak, és biztosak lehetünk abban, hogy ők is szeretnének maguknak ilyeneket.

 

Mi felnőttek – ha már van gyerekünk – felelősségteljes szülők révén példát kell mutatnunk a legfiatalabb generációknak azzal, hogy tudatos vásárlóként környezetbarát kiegészítőkkel ruházzuk fel őket. Bár a gyerkőcök még nem minden esetben vannak tisztában azzal, hogy mennyire fontos tényező környezetünk megóvása, azonban nem lehet elég korán elkezdeni, ezzel tudjuk már-már beléjük kódolni a környezettudatos szemléletet és életmódot.
A gyerekek a legfogékonyabbak az újdonságra, így ha csak pár gyerekhez is jutnak el ezek a termékek, már sokat tettünk Földünk egészségének megóvása érdekében.

 

A felnőttek is szeretik
Természetesen nem csak a kis lurkók, hanem a felnőttek is szeretnek mintázatban egymáshoz illő termékeket birtokolni. Ha pl. túrázni készülünk, esetleg egy baráti társasággal kirándulni indulunk, mindenképp hasznos lehet, ha be tudjuk azonosítani, melyik portéka tartozik hozzánk. Előfordulhat ugyanis, hogy esetleg kint felejtjük őket, akkor viszont jól fog jönni, ha azonnal tudjuk, hová is kell nyúlni.

 

Persze nem csak praktikus okai lehetnek egy szett megvásárlásának. Ugyanúgy, ahogy a gyermekek esetében, mi felnőttek is szeretjük kifejezni egyéniségünket a nagyvilág felé.
Egyszerűen jó érzéssel tölt el bennünket, ha egymáshoz illő, egymáshoz passzoló portékákkal vehetjük körbe magunkat. Olyan minőségi, olyan menő érzetet keltenek.
Tudjuk, hogy a miénk, tudjuk, hogy összetartoznak.

 

Anyagi előnyök
Így a végén azért ne feledkezzünk meg az anyagi előnyeiről sem. Általában – ahogy Nálunk is – a szettek termékenkénti egységárra levetítve olcsóbban vásárolhatók meg, mintha egyesével, külön-külön szereznénk be őket. Ez a tényező pedig igencsak kecsegtető, hiszen spórolni mindenki szeret.
Szívesebben költünk olyan termékekre, aminél látjuk, akciós, amire árkedvezmény jár. Ilyen esetben még ajándékba is jó szívvel vásárolunk ezekből az árucikkekből, hiszen tudjuk, így több pénz marad meg a pénztárcánkban.

 

Igyekszünk mi is minél változatosabb szetteket összeállítani és folyamatosan bővíteni felhozatalunkat, hogy mindenki igényeit kielégítő kínálatot tudjunk biztosítani partnereink és vásárlóink számára.

Környezetbarát étel-italtároló szettek

Az előre csomagolt készételek veszélyei
A mai felgyorsult világban számtalan, előre elkészített készétel kapható az élelmiszerüzletekben.
Ezeket az ételeket különféle műanyag zacskókban, dobozokban, hungarocell tartókban tárolják.
Mivel ezek többsége egyszer felhasználható, így az ételek elfogyasztása után a csomagolásuk azonnal a kukákban végzi. Ez óriási mértékben szennyezi Földünket, hiszen ahogy azt már korábbi blogbejegyzésünkben is írtuk, évente több millió tonna műanyag hulladék kerül a természetbe. Ezek lebomlásához pedig több száz év szükséges, így csak gyűlnek és gyűlnek a szemétlerakókban, valamint sajnálatos módon a tengerekben/óceánokban. Amellett, hogy óriási helyigénnyel rendelkeznek, mérgező vegyületek válnak ki belőlük, melyek közvetlenül is veszélyeztetik bolygónk élővilágát.

 

Mi is tehetünk a környezetszennyezés visszaszorításáért
Mi – egyszerű magánemberek – is tehetünk azért, hogy visszaszorítsuk a káros műanyagok folyamatos újra gyártását azzal, ha nem vásárolunk olyan készételeket, melyeket előre legyártanak, majd csomagolva az üzletek polcain tárolnak.
Habár számos termék esetében a csomagolás a különféle kórokozóktól óv meg bennünket, mégis több hátránnyal rendelkezik, mint előnnyel. Viszont ha tudatosan vásárolunk, és előre megtervezzük, hogy mit szeretnénk főzni vagy sütni, akkor ma már szinte minden típusú alapanyagot csomagolásmentes változatban is megtalálhatunk akár a pékeknél, akár a henteseknél vagy egy piacon. Ezekhez a termékekhez pedig vihetünk magunkkal előre bekészített, újra felhasználható csomagolóeszközöket, melyek nem végzik a szemétben egy használat után. Ilyenek a különféle hálós gyümölcstartók, ételtartó szövetzsákok stb.
Ha pedig hús- vagy tejterméket szeretnénk vásárolni, azokat vagy termelőktől, vagy közvetlenül a hentestől vegyük, így ott is egy magunkkal vitt dobozba vagy üvegbe kérhetjük az árucikkeket.

 

Otthoni ételtárolási módszerek környezetbarát formában
A környezettudatos vásárlást már bővebben kifejtettük korábban, most szeretnénk szót ejteni az otthoni ételtárolási, környezetbarát módszerekről.
Ha már megvásároltuk és hazavittük a különféle zöldségeket, gyümölcsöket, pékárukat, hústermékeket és egyéb főzéshez-sütéshez szükséges alapanyagokat, akkor elengedhetetlen otthonunkban is találni számukra megfelelő tárolási eszközöket, hiszen nem mindent használunk fel azonnal.
Ahogy azt már fentebb írtuk, zöldségek, gyümölcsök és pékáruk számára tökéletes választás lehet egy szövetzsák/vászontáska, amely védi a szennyeződésektől az élelmiszereket, mégis kellőképpen szellőzik, így azok nem fognak bepenészedni.

 

Bioműanyag dobozok
A bioműanyag tárolóeszközök egyre nagyobb teret hódítanak. Népszerűségük a tartósságukban és a 100%-ban környezet-és egészségbarát mivoltukban rejlik. 98%-ban megújuló nyersanyagokból készülnek, nem tartalmaznak semmiféle káros vegyületet, nincsenek káros kipárolgásaik, ezen kívül BPA-mentesek.
A szilárd halmazállapotú tejtermékekre kiváló választás lehet egy ún. bioműanyag vajtartó dobozka, melyben vajat és akár kisebb sajtokat is tárolhatunk. A dobozok hűtőben tárolhatók, így megőrizve a vaj/sajt minőségét.
Különféle húsok, felvágottak, vagy a már elkészített főételek tárolására pedig kiváló megoldást jelentenek a bioműanyag ételtároló dobozok. Többféle típus közül válogathatunk, így minden igényt kielégítve válhatnak az ételtárolás mestereivé. A tál formájú dobozokban nagyobb mennyiség is tartható, míg a visszazáró füles uzsonnás dobozokba – ahogy neve is mutatja – kisebb adagok helyezhetők, melyeket akár magunkkal is vihetünk tízórai vagy uzsonna gyanánt.
A bioműanyag dobozok plusz különlegessége, hogy egyedi, változatos mintázatban kaphatók, így nem csak praktikus, de esztétikus és stílusos kiegészítője lehet mindennapjainknak.
Mind a gyermekek, mind a felnőttek megtalálhatják a hozzájuk leginkább passzoló darabot.
Állatmintás, mesefigurás, focis, mandalás és még sok-sok színes minta várja, hogy beszerezzék őket.

Üvegtál
Azoknak, akik pedig szeretnék látni, hogy mi van az ételtárolóban, ajánljuk BIODORA üvegtálainkat, melyek visszazáró bioműanyag tetejükkel szintén praktikus és környezetbarát kellékei lehetnek otthonunknak.
Szintén BPA-mentes, kizárólag természetes anyagokból készült, nem tartalmaz káros lágyítószereket. Ezen kívül a -20 és 250°C közötti hőmérsékletet is elviseli, így akár sütőben, akár fagyasztóban is bátran használható.

 

Ételhordó termoszok
A bioműanyag és üveg dobozok mellett meg kell említenünk a rozsdamentes acélból készült ételhordó termoszokat is. Masszívak, tartósak, így hosszú éveken keresztül lehetnek hű társaink ételtárolás tekintetében.
Élelmiszer tárolására alkalmas 18/8-as minőségű inoxból készültek, ráadásul szintén BPA-mentesek, így ezek sem károsak sem az egészségünkre, sem a környezetre nézve.
Amellett, hogy többször felhasználhatók, plusz funkciójuk, hogy képesek megtartani több órán keresztül a bennük tárolt ételek hőmérsékletét. Így nem csak otthonunkban használhatjuk őket, hanem akár magunkkal is vihetjük egy hosszabb útra, túrára vagy éppen munkahelyünkre, iskolába.
Így tehát 2 legyet üthetünk egy csapásra, hiszen környezetbarát módon tárolhatjuk ételeinket és magunkkal vihetjük bárhova az otthon elkészített, finom, meleg házi kosztot.

Jól látszik tehát, számos megoldás kínálkozik ételtárolás tekintetében. Legyünk hát tudatosak, figyeljünk oda környezetünkre, tervezzük meg előre vásárlásunkat és tároljuk öko kiegészítőkben élelmiszereinket.

Környezetbarát ételtárolók

Egy kis történelem
A szívószál már régóta jelen van társadalmunkban, mondhatni, szinte egyidős a civilizációval. Ezek az ivóalkalmatosságok eleinte szalmaszálból készültek, és a sumérok többnyire sörivásra használták őket. Dél-amerikai szomszédjaik egy fémből készült, a szívószálra hasonlító eszközt találtak fel, melyet bombiliának neveztek. Ezekkel a csövecskékkel többnyire a magvakat és rostokat igyekezték kiszűrni a különféle folyadékokból.
A mai leginkább elterjedt eldobható szívószálak Chester Marvin Stone nevéhez fűződnek, aki 1888-ban szabadalmaztatta a parafinnal kezelt papír szívószálat.

 

A szívószál előnyei
A szívószálak legnagyobb előnye, hogy kényelmesen szürcsölgethetjük italainkat belőlük, használatuk pedig csökkenti a fogszuvasodás lehetőségét. Rengeteg üdítőital – főképp a modern korban – különféle savas anyagokat, szénsavat, mesterséges adalékanyagokat tartalmaz. Ha ezeket rendszeresen fogyasztjuk pohárból vagy üvegből, akkor az a foggal érintkezve gyengítheti a fogzomácot, ami könnyen szuvasodáshoz, súlyosabb esetben a fog kilyukadásához és elvesztéséhez vezethet. Ha szívószállal iszunk, kevesebb ideig érintkezik a folyadék fogainkkal, hiszen szinte közvetlenül a torokba szívjuk azt.
Napjainkban már különböző színű és formájú változatok is elérhetők, így mind a gyerekek, mind a felnőttek előszeretettel használják őket.
Egy jópofa, kanyarodó, esetleg világító szívószállal gyermekeinket könnyedén rávehetjük a vitamindús és egészséges teák, gyümölcslevek fogyasztására is.

 

A szívószálak hátrányai
Mivel ezek az ital kiegészítők mára már rendkívül elterjedtek, óriási mennyiségek kerülnek legyártásra és ezzel együtt a szemétbe, ha már azokra nincsen szükség.
Földünk legnagyobb szívószál fogyasztójának az Egyesül Államokat tekinthetjük, ahol naponta hozzávetőlegesen 500 millió szívószál végzi a kukában. Könnyű belátni, ha ezeket az eszközöket nehezen lebomló műanyagokból gyártják, azok óriási mértékben szennyezik környezetünket.
Mivel gyártásuk könnyű és gyors, a műanyag szívószálakat nem elmossák, - hogy aztán mások újra fel tudják használni - hanem egy elszürcsölt ital után azonnal „megsemmisítésre” kerülnek.
Azonban mivel ezek többnyire vékony fallal rendelkeznek, illetve hőre lágyuló műanyagból készülnek, mosogatás során a forró víztől eldeformálódnak. Hideg vízzel átöblítve viszont nem lehet kellőképpen fertőtleníteni őket, ami különféle betegségek okozója is lehet. Bár Földünkre nézve káros hatással vannak, az emberi egészség mindennél fontosabb, így talán tényleg célszerűbb ezeket egy használat után eldobni.

Alternatívák
Na de ha ezeket az eszközök ennyire szennyezik bolygónkat, felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán miért gyártják ezeket és miért nem alkalmaznak helyettük valamilyen alternatívákat?
A kérdés jogos. Sajnos még rengetegen tartanak igényt ezekre a kis műanyag ivócsövekre, azonban a világ belátta, hogy ennek visszafordíthatatlan következményei lehetnek, így az Európai Bizottság határozatba adta, hogy 2025-ig Európa minden országában kötelező betiltani az egyszer használatos műanyag szívószálakat.
Ezzel azonban feladta a leckét a vendéglátóhelyeknek, hogy mivel is helyettesítsék az eddig gyakran használt műanyag eszközöket.
Ennek kapcsán kerültek előtérbe a többször felhasználható, környezetbarát alternatívák.
Ma már szerencsére több lehetőség is a rendelkezésünkre áll e tekintetben.
Ilyenek pl. a papír szívószálak, a bambuszból vagy bioműanyagból készült darabok, illetve a strapabíróbb üveg, valamint rozsdamentes acél szívószálak.
Mindegyiknek megvan a saját maga előnye és hátránya egyaránt.
A papír pl hamar elhasználódik, viszont gyártása könnyű és költséghatékony.
A bambusz rendkívül környezetbarát minden tekintetben, azonban tisztítása kicsit nehézkes.
Az üveg strapabíró, azonban ha eltörik, esetlegesen sérüléseket is okozhat használója számára.
Viszont ejtsünk néhány szót a címben is szereplő, fém és bioműanyag szívószálakról!

Rozsdamentes acél szívószálak
A rozsdamentes acélból készült szívószálak egyik legnagyobb előnye a rendkívüli strapabíróságuk. A fém elviseli a magas hőfokot is, így akár 100 fokos, forrásban lévő teát is szürcsölgethetünk velük. Bár más kérdés, hogy ez nem ajánlatos, hiszen akkor megégetnénk vele nyelvünket.
A nyári kánikulában mégjobban esik egy fém szívószálból inni hűsítő koktéljainkat, hiszen a szívószál kis mértékben átveszi a rajta átfolyt folyadék hőmérsékletét, így nem csak maga az ital, de az ivóalkalmatosság is lehűthet bennünket.
Hosszú élettartamuknak köszönhetően igen sokáig hű társaink lehetnek, akár hosszú éveken, évtizedeken keresztül használhatjuk őket. Ma már nem csak egyenes, hanem hajlított verzióban is kaphatók, így ha valaki jobban preferálja a kanyarodó darabokat, számára is létezik már megfelelő termék.
Bármikor, bárhová magunkkal vihetjük, így nem kell semmiféle fertőzéstől tartanunk, hiszen saját szívószálunkról nem kerülhet be idegen kórokozó szervezetünkbe.

Bioműanyag szívószálak
A bioműanyag szócska egyre elterjedtebb kifejezés az öko világban. Ez olyan műanyagokra értendő, amelyek természetes eredetű biológiai anyagokból készülnek. Míg a „sima” műanyag petrokémiai vegyi anyagok felhasználásával készül, addig a bimoűanyag esetében ez az anyag a cukornád.
GMO-, illetve mindenféle vegyi és ártalmas anyagtól mentesek, nincsenek káros kipárolgásaik, nem tartalmaznak mérgező nehézfémeket, valamint melamint és formaldehidet, ezen kívül BPA-mentesek.
Már ebből a hosszú felsorolásból is jól látszik, mennyivel jobbak eldobható műanyag társaiknál.
A bioműanyag szívószálak meglepő módon igen strapabírók, akár a -40°C és +80°C közötti hőmérsékletet is elviselik, így nem kell attól tartani, hogy egy forró mosás után tönkremennének.
Akik szeretik a színes darabokat és nem szeretnének minimálisan sem fémes ízt érezni az italok kortyolgatása során, azok számára a bioműanyag szívószál lehet a tökéletes választás.
Fontos azonban, hogy megfelelően tisztítsuk őket a speciálisan hozzájuk kapható mosókefék segítségével. Természetesen ez minden egyéb típus esetében is alkalmazandó.

Környezetbarát szívószálak

Ahogy megjelentek a nagyobb bevásárlóközpontok és multi cégek, egyre nagyobb térhódításnak indultak a műanyag zacskók és bevásárlószatyrok, mint csomagoló- illetve tároló eszközök.
Mivel napi több száz vagy akár több ezer vásárlót is kiszolgálnak ezek az élelmiszerüzletek, kezdetben jó megoldásnak tűnt, hogy nagy mennyiségben, gyorsan és olcsón állítsanak elő olyan eszközöket, amelyekbe a vevők gyorsan és egyszerűen pakolhatják bele a kiválasztott árucikkeiket.

 

A nejlon zacskók azok a termékek, amelyeket szinte azonnal, már a vásárlást követően a kukába dobunk, hiszen csupán azért vesszük igénybe őket, hogy elszállítsuk a vásárolt árukat a boltoktól otthonunkig. Mivel könnyen elhasználódnak, illetve bepiszkolódnak, mosni pedig nem lehet őket, így hosszútávon nem lehet őket alkalmazni.


A műanyag zacskók veszélyesek a vízben élő állatokra
Ezzel az óriási pazarlással azt érjük el, hogy millió tonna számra kerülnek a műanyag zacskók az óceánokba és szemétlerakókba, ami óriási mértékben károsítja az élővilágot.
Számtalan cikket és riportot látni arról, hogy a tengerekben/óceánokban élő vízi élőlények fennakadnak a zacskókban vagy – mit sem sejtve annak ártó hatásairól - az apróbb nejlon részecskéket lenyelik.
Ennek következtében egyre több és több vízben élő állat veszíti életét, ráadásul szörnyű kínok közepette.

 

Elkezdődött a műanyagok gyártásának visszaszorítása
A világ számos pontján belátták, hogy ennek nagyon súlyos következményei lehetnek, így egyre több helyen kezdik háttérbe szorítani a műanyag zacskók gyártását, ahol pedig mégis szükség van rá, ott újrahasznosított anyagokból állítják elő azokat.
Azonban nem csak a nagy gyártók járulhatnak hozzá ahhoz, hogy mérséklődjön a műanyag forgalmazása, hanem az egyszerű „magánember” is kiveheti részét a környezetszennyezés visszaszorításában.
Ehhez nincs másra szükség, mint a környezetbarát csomagolóeszközök minél szélesebb körben való terjesztésére.

 

Környezetbarát alternatívák
Az újrahasznosított műanyag zacskók mellett számos lehetőség adódik, hogy környezetbarát módon, tudatosan tároljuk akár az élelmiszereket, akár a kisebb használati tárgyakat, kozmetikumokat.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az úgynevezett textil vagy szövet csomagolóeszközök.
Ezek közé tartoznak pl. a kenyér- és ételtartó szövetzsákok, illetve a hálós gyümölcstartó vászontáskák. De természetesen nagyobb méretű zsákokat is magunkkal vihetünk a bevásárlásra, amelybe akár minden vásárolt holmink könnyedén belefér.
Ezek az anyagok moshatók, újrahasznosíthatók, többször felhasználhatók és környezetbarát anyagokból készülnek.
Ha ilyet vásárol az ember, biztos lehet abban, hogy nagymértékben hozzájárul bolygónk élhetőbbé tételéhez.

 

A nálunk kapható szövetzsákok 100% biopamutból készülnek. A pamut alapjául szolgáló gyapotot olyan anyagok felhasználásával és olyan módszerrel termesztik, amelyek nincsenek káros hatással sem a környezetre, sem az emberi szervezetre. A biopamutból élelmiszerekkel érintkezve nem oldódnak ki különféle káros vegyületek, így biztonságban tárolhatjuk bennük ételeinket akár több napon, héten keresztül is.
Ezeket a szuper bevásárlási kiegészítőket bárhová magunkkal vihetjük és biztosak lehetünk abban, hogy semmiféle kórokozó nem tapad meg rajtuk, hiszen nem fogdossák össze vadidegenek, valamint nincsenek kitéve a levegőben található különféle szennyeződéseknek sem.

 

Jól látszik hát, csak és kizárólag az előnyeit tudjuk hangoztatni, hiszen hátránya talán nincs is.

Legyünk mindannyian tudatos vásárlók és törekedjünk arra, hogy a létező összes műanyag csomagolóeszközt lecseréljük ilyen 100%-ban organikus eredetű termékekre!

Tudatos vásárló

Konyhai használati tárgyak esetében felmerülhet a kérdés, hogy milyen alapanyagú eszközöket vásároljunk, ha fontos szempont számunkra a környezettudatosság.

 

Ma már számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre konyhai árucikkek terén.
Azonban nem mindegy, milyen termékek beszerzésére adjuk fejünket, hiszen más-más elvárásokat fogalmazhatunk meg egy-egy eszközt illetően.

 

Fontos figyelembe vennünk, hogy milyen folyamatok során fogjuk őket alkalmazni, hiszen ez alapján számít az adott kellék tartóssága, strapabírósága és persze az időtállósága.

 

Számít a megjelenés, hiszen mindenki szereti, ha a főzéshez-sütéshez használt kiegészítői passzolnak a konyhai miliőhöz.

 

Mivel a magyar vásárlók többnyire ár-érzékenyek, nem elhanyagolható tényező az sem, hogy elérhető árban legyenek, illetve hogy az idő előre haladtával megtérüljön egy eszközvásárlásba belefektetett összeg.

 

És akkor elérkeztünk a címben is olvasható feltételhez: legyen környezetbarát. Napjainkban rendkívül fontossá vált a környezettudatosság, hiszen ahhoz, hogy sokáig élvezhessük eme bolygó adta csodákat, szükségszerű, hogy megóvjuk környezetünket a káros, ártalmas kemikáliáktól, illetve redukáljuk a természetbe kerülő hulladékok mennyiségét.

 

Ha erre a kritériumra helyezzük a hangsúlyt, könnyedén felismerhetjük, miért környezetszennyezőek bizonyos használati tárgyak.
Ezek közül talán a legismertebb és leghírhedtebb a műanyag konyhai eszközök sokasága. Habár gyártásuk viszonylag könnyedén, nagy mennyiségben kivitelezhető, mégsem célszerű ezeknek a megvásárlása, ugyanis visszafordíthatatlan károkat okozunk vele környezetünknek.
Mivel minden eszköz egy idő után elhasználódik, egyszer ezek is a szemétlerakókba, rosszabb esetben az óceánokba kerülnek. A műanyagok lebomlási ideje több száz év, így addig folyamatosan halmozódnak egymásra. De miután bomlásnak indulnak, akkor is csupa káros kemikália válik ki belőlük, melyek szennyezik a földeket, vizeket.
Viszont nem csak a környezetre, egészségünkre is ártalmasak lehetnek, ugyanis használatuk során különféle káros anyagok párolognak ki belőlük, amelyek nagy mennyiségben bizonyos betegségek kialakulásához is hozzájárulhatnak.

 

Szóba jöhetnek a fém konyhai eszközök, amelyek bár tartósak és nem feltétlen jelentenek veszélyt a környezetre, mégis sokan ódzkodnak tőlük. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az ételek egy idő után átveszik a fémes ízt, ami igen kellemetlen tud lenni. A másik ok, ami miatt nem szívesen használják, az az, hogy hamar átmelegszik, így könnyen okozhatunk vele akár égési sérüléseket is.

 

Ezek kiküszöbölésére tökéletes megoldást jelentenek a fából készült konyhai kiegészítők, illetve a bioműanyag termékek.

 

Előző blogbejegyzéseinkben ejtettünk néhány szót a bioműanyag kifejezés jelentéséről, illetve a fa konyhai eszközök sajátosságairól.
Röviden: mindkét anyag tökéletesen megfelel a környezettudatosság kritériumainak, hiszen kizárólag természetes alapanyagokból készülnek; ezen kívül nincsenek semmiféle káros kipárolgásaik; nem változtatják meg az ételek ízeit; tartósak; lebomlásuk során pedig nem veszélyeztetik Földünk élővilágát.

 

Ha tehát Te is környezettudatosság mellett tennéd le a voksodat és szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy minél tovább otthont biztosítson számunkra a Föld bolygó, szerezz be kizárólag fa és/vagy bioműanyag termékeket!

Földünk hálás lesz érte!

Környezetbarát konyhai eszközök

Fából készült konyhai eszközöket már elődeink is előszeretettel használtak. Számos régészeti lelet bizonyítja, hogy már évszázadokkal ezelőtt is nagy népszerűségnek örvendtek ezek a kiegészítők.
Ennek oka, hogy egyrészt a fa, mint alapanyag szinte bárhol megtalálható a természetben; másrészt pedig viszonylag könnyen megmunkálható.

Mivel régen még nem álltak rendelkezésre tömeggyártásra alkalmas gyártósorok, az embereknek kézzel kellett elkészíteniük egy-egy konyhai eszközt, így fontos volt, hogy könnyen lehessen velük dolgozni.

A sütéshez és főzéshez számtalan kiegészítőre van szükség - mind az előkészítés, mind maga a folyamat alatt -, így nem mindegy, milyen termékeket választunk, hiszen sok esetben napi több órát is eltöltünk a lábasok, serpenyők mellett.

Napjainkban rendkívül fontossá vált a környezetvédelem, hiszen több tonna műanyag szemét kerül az óceánokba, szemétlerakókba. Bár a műanyag konyhai eszközöket akár több évig is használhatjuk, egy idő után ezek is kidobásra kerülnek. Ráadásul nagyon nehéz őket tisztítani, ha pl. olajos szennyeződés kerül rá, csak magas hőfokon tudjuk eltávolítani róluk ezeket.
Erre a problémára jelenthetnek megoldást a műanyagok környezetbarát alternatívái, a fából készült termékek.

Talán nem kell sokat gondolkodni, hogy eszünkbe jusson az egyik legmeghatározóbb konyhai elem, a fakanál. Minden háztartásban minimum 2 db biztosan található, de inkább az a jellemző, hogy ebből a háziasszonyok minél többet igyekeznek beszerezni, hogy biztosan kéznél legyen, ha szükség van rá.

Természetesen ma már a választék jóval nagyobb a fából készült konyhai kiegészítőket illetően.
A BioDora fa konyhai kiegészítőket egy speciális eljárással hőállóvá tették, így még a legforróbb ételektől sem keletkezik károsodás a felületükön.
Ebből következik, hogy könnyen is tisztíthatók, hiszen akár nagyobb hőfokon is el tudjuk őket mosni.

Az ételek előkészítése során szükség lehet különféle vágó- illetve hámozóeszközre, vágódeszkára, borsdarálóra, gyümölcsfacsaróra és még számtalan más egyéb eszközre.
Sütemények sütésénél, levesek főzésénél sokan tartanak attól, hogy a fém eszközök ízét átveszik az ételek; a műanyag termékek pedig a nagyobb igénybevétel során tönkre mennek.
A fa konyhai termékek esetében egyiktől sem kell tartani, így minden esetben kiváló szolgálatot nyújthat számunkra – legyen szó akár fakanálról, sodrófáról, ételkenő ecsetről vagy egyéb más kellékről -.

Miután végeztünk a finomságok elkészítésével, nem feledkezhetünk meg konyhánk rendbe tételéről és tisztává varázslásáról sem. A makacs szennyeződésekre nem mindig elég egy egyszerű papírtörlő vagy rongy. Erre remek megoldást jelenthetnek a BioDora súrolókefék, melyek nyele fából, míg sörtéje növényi rostokból készült, így környezetbarát módon, ámde jó alaposan tisztít meg minden felületet.

Számoljuk fel tehát a káros műanyag és fémes ízt kölcsönző konyhai eszközökkel és váltsunk helyettük kizárólag fából készült termékekre!
Szervezetünk és Földünk is hálás lesz érte!

Fa konyhai eszközök